A vörös, a szürke, a fehér és a fekete | Egy sötétebb mágia kritika

Infók:

Victoria Elizabeth Schwab amerikai írónő 2015-ben adta ki A mágia árnyalatai (Shades of Magic) elnevezésű trilógiájának első részét. A 400 oldalas mű 2017-től dr. Sámi László fordításában kapható nálunk. A Ventus Libro Kiadónak a folytatásokra is volt gondja: ugyanebben az évben kijött a második rész (Gyülekező árgyak- A Gathering of Shadows), majd idén a zárókötet, ami A fényigéző (A Conjuring of Light) címet kapta.

Borító:

Ugyanaz, mint az angol, de ez nem is baj. A sok színes vagy éppen sötét fedlapú könyv között szinte kiabál, vonzza a tekintetet. Egyszerű. Letisztult. Lényegretörő. Szokatlan. Egyszóval: nagyszerű. Az olvasó szeme elé tárja a főszereplőt és utal a világ szerkezetére. Nem ez a kedvenc borítóm, de mindenképpen megérdemli, hogy kiemeljem.

Történet:

A világ négy egymásra rétegzett dimenzióból áll: vörös, szürke, fehér és fekete. Az első könyvben a cselekmények csak Londonokra korlátozódnak. Vörös Londonban szabadon áramlik a mágia, a legtöbben használni is tudják legalább alap szinten. Egyszóval ez a világ virágzik.

Fekete London is egykor ilyen volt, de ott elszabadult ez az erő, ami végül elpusztította azt a világot. Ez tovább terjedt volna a többi dimenzióba is, de a mágusok elszigetelték egymástól őket, ezzel megszakítva közöttük az átjárást, így a kapcsolatot is.

Szürke London a mi dimenziónkban van. Az elszeparálások után egyre jobban kezdett kiveszni belőle a mágia, mígnem teljesen el nem tűnt a használatból, végül pedig az emberek emlékeiből is.

Fehér Londonban az emberek megpróbálták uralmuk alá hajtani a mágiát, ami ezt megtagadta tőlük és elrejtőzött. Ezért van az, hogy innen szinte teljesen kivesztek a színek, a világ pedig az összeomlás szélén egyensúlyozik. Itt csak az erősek élhetnek túl, akik minden lehetőséget megragadnak, hogy magukhoz kössék a mágiát. Az erőszakosság mindennapos, hiszen a királyváltás is gyilkossággal

történik.

Egyetlen varázslófajta képes a világok közötti közlekedésre: az antarik. Ők a világok legerősebb, de legritkább varázslói. Ők képesek nemcsak az összes elem manipulálására, hanem csak a fajtájukra jellemző vérmágia használatára is. Könnyű őket felismerni, mert megjelölte őket a mágia: az egyik szemük normális színű, a másik azonban teljesen fekete.

A főszereplő Kell, egyik a két utolsó antari közül, aki Vörös Londonban nevelkedett a királyi család fogadott fiaként. Feladata a világok közötti kapcsolat fenntartása, ő azonban titokban tárgyakat szerez és csempész be magának Londonok különböző részeiről. Ez hivatalosan törvényellenes, és halálbüntetés jár érte, de persze csak akkor, ha valaki tudomást szerez a dologról. Egy ilyen útja alkalmával azonban olyan dologhoz jut, amihez nem kellett volna. Menekülés közben Szürke Londonban köt ki, ahol egy Szelina Bard nevű tolvajjal hozza össze a (bal)sors. Innen már mindketten fülig benne vannak a dolgok sűrűjében. A kérdés csak annyi, hogy sikerül-e megfékezniük a "fekete lázat", vagy Vörös London is arra a sorsra jut, mint évekkel korábban Fekete?

Kell Maresh

Főbb szereplők:

Kell Maresh: Antari, a királyi család fogadott tagja. Szoros a kapcsolata az öccsével, de nem érzi magát a palotába illőnek. Jóhiszeműen beleegyezik egy küldemény átadásával, ezzel indítva el a bajokat. Szürke Londonban találkozik Linával, akit ezek után ha akarna, akkor sem tudna levakarni. Elsőre tőlem kicsit távol állt a karaktere, magába fordulós, kifelé kicsit mogorva karakter lévén, de ahogy haladt előre a történet, nagyon hamar képes az ember szívébe lopnia magát. Ja, és imádtam a kabátját :3

Szelina Bard: Más nével Lina. Egy körözött, pimasz tolvaj Szürke Londonból, akinek jól felvágták a nyelvét. Nekem egy picit meredek volt a karaktere :D. Kellett egy kis idő, hogy megszokjam a modorát és az őt mozgató indokokat. Minden vágya hajóra szállni, de még egy jó kis kalanddal is megelégedne. Az utóbbi teljesül is, de szerintem szíve szerint nem feltétlenül ezt az utat választotta volna, ha előre látja az eseményeket.

Rhy Maresh: A koronaherceg. Kellt vér szerinti testvérének tekinti. Bár a felszínen egy gondtalan és szoknyapecér hercegecskének tűnik, valójában viszont kritikus önmagával és nagyon törődik a népével. Titkon nagyon bántja, hogy szinte egyáltalán nem tudja irányítani a mágiát. Részben az ő hibája is az, ami a cselekményben történik, pontosan emiatt a mágia iránti vágya miatt (itt nem hataloméhségre gondolok), viszont nagyon rá jár a rúd az egész könyvben. Nagyon kedveltem az elejétől fogva, egyszerűen nem tudtam hibáztatni.

Holland Vosijk: A másik elő antari, de nagyon sok mindenben különbözik Kelltől. Ő a Fehér Londonbeli királyi párost szolgálja: a kegyetlen Dane ikreket. De nem önszántából. Nem spoilerezek, a lényeg annyi, hogy bár őt is sajnáltam a történtek miatt, de egyszerűen nem tudtam megkedvelni. Tudom, hogy ő "csak" végrehajt, de nem tudtam elvonatkoztatni attól, amiket tett.

Astrid és Athos Dane: Fehér London kegyetlen uralkodópárosa. A könyv folyamán inkább a kezük munkájával találkozik az olvasó, mint velük személyesen, de szerintem az is bőven elég. A frász kerülgetett tőlük.

Lina Bard

Vélemény:

"Azoknak, akik idegen világokról álmodnak.
A mágiát illetően az jelenti a fő nehézséget,
hogy itt nem erő, hanem egyensúly kérdése minden.
Mert ha túl kevés a hatalmunk, gyengévé válunk.
Ha pedig túl nagy, valami teljesen mássá."

Nagyon tetszett a könyv. Szerettem a szereplőket, különösen a fent megjelenteket, Hollandot kivéve. Őt bár tényleg sajnáltam, mégis a rosszfiúkhoz soroltam. Viszont egyik karakter sem volt sablonos, sem pedig idealizált. Mindenkinek voltak jó és rossz tulajdonságaik (kivéve az ikreket), idegesítettek, megnevettettek, izgultam értük. Tetszett, hogy rétegezte a személyiségeiket, azokat pedig fokozatosan bontotta ki. Figyeltem, ahogy felbukkannak, majd eltűnnek. Változnak. Ez talán Linán volt a legjobban látható.

A világ elrendezése is szimpatikus volt, bár hiányoltam, hogy Londonon kívülre nem kaptam bepillantást. Érdekes volt, ahogy az író beemelte az angolt, de az is, hogy az antarik külön nyelvet használnak a vérparancsokra. Számomra az is pozitív volt, hogy a mágiának ára van (főleg az antarikénak). Nem azért, hogy hadd szenvedjen a nyomi, hanem mert így mindenkinek egyformán korlátoltak a lehetőségei. A szimpla varázslóknak sem elég "csak" tanulni, hanem komolyan kell dolgozniuk a koncentrációjukon, hogy rájuk ne legyen semmilyen negatív hatással a dolog.

Rhy Maresh

A könyv elején úgy tűnt nekem, mintha csak egy szimpla sztoriról lenne szó, minden mondanivaló nélkül. Ahogy azonban folytatódnak az események, úgy változott a véleményem. A fő szál a felelősségvállalásról szól, illetve arról, hogy hogyan birkóznak meg vele az emberek. Ez így első hallásra elcsépeltnek vagy gagyinak tűnhet, ám a történet nagyon jól kihozza a fontosságát. A világban pedig egyre több olyan emberrel találkozom, aki nem tudja felmérni vagy éppen felvállalni a tettei következményeit. Felnőttek se. Ez a könyv pedig besorolásilag hozzájuk szól. A történet eseményeiben kristálytisztán kivehető a pillangó- vagy vízbe dobott kő-hatás. Ahogy a hullámok egyre nagyobb gyűrűt vetnek, úgy szabadul egyre jobban a káosz. Egyetlen kis kő hatására majdnem elpusztult egy világ, ahogy a "fekete láz" végigsöpört az embereken. Voltak akik elkapták és túlélék, de a többség nem. A főszereplők választhattak, hogy eltűnnek az egészből vagy megpróbálják helyreállítani amit elrontottak. Hiába erősek vagy kapnak segítséget, szegények bizony megszenvedtek vele. És a nagyja persze még ezután jön.

Kedvcsináló idézetek:

-"Így hát Kell – a mindenki által csak Fekete Londonként ismert, elveszett város nevétől megihletve – a fennmaradt fővárosokhoz hozzárendelt egy-egy színt.

Szürkét a mágia nélküli városhoz. 

Vöröset az egészséges birodalomhoz.

Fehéret az éhezők világához."

-"Lina Bard egyszerű szabály szerint élt: ha valamit érdemes birtokolni, akkor elvenni is az."

-"Bocsánatodat kérem az általam okozott bármilyen esetleges kellemetlenségért! Nem voltam önmagam. 

-Sajnálom, hogy lábon lőttelek! – felelte Lina. – Én teljesen önmagam voltam."

Astrid Dane, Athos Dane, Holland Vosijk
By Victoria Ying

-"Mégis mi vagy te? – kérdezte Kell ámulva.

Lina csak vállat vont. 

-Makacs."

-"A mágia hajlította megfelelő alakba a világot. Az adott neki formát. És léteztek fix pontok. Ezek az esetek többségében helyek voltak. De olykor, nagy ritkán emberek."

-"Nem fogok meghalni – közölte Lina. – Addig nem, amíg nem láttam.

-Micsodát? 

A lány vigyora szélesebbé vált.

-Mindent."

Összegzés:

Nagyon szeretem ezt a könyvet. Talán már kicsit unalmas lehet ezt olvasni a kritikáimban, de egyrészt ez az igazság, másrészt azokról szeretek írni, amik tetszettek. De visszatérve:nagyon ajánlom mindenkinek. Szórakoztató és elgondolkodtató. Ne riasszon senkit vissza az, hogy felnőtt fantasy a besorolása. Tökéletesen megállja a helyét.