Mese a mesében | A szél neve kritika

 

By: Matkraken 

Infók:

Patrick Rothfuss 2007-ben jelentette meg A királygyilkos krónikája első részét. A szél neve lendületes és izgalmas kezdése a trilógiának, amihez George R.R. Martin írt ajánlót. A 812 oldalas művet a Gabo kiadó vette pártfogásba. Magyarországon 2009 óta olvashatjuk Bihari György fordításában. Második része, A bölcs ember félelme 2014-ben jelent meg itthon. A trilógia zárókötete a The Doors of Stone nevet fogja viseli, ám a rajongóknak sajnos még várniuk kell rá.

A történet:

Egy Isten háta mögötti kocsmában kezdődik a történet, ahol hamar megismerkedünk a főhőssel, Kvothéval. A cselekmény két szálon fut, így tulajdonképpen a könyv mese a mesében: Kvothe feleleveníti az életét, de közben a jelenben is futnak az események.

A főhős gyerekkorától kezdi az elbeszélést. A családja az Edema Ruh, egy híres vándorszínész társulat tagja volt, míg mindenkit meg nem gyilkolt az addig legendának hitt Chandrian. Az elárvult gyerek ezután megpróbál túlélni először a vadonban, később pedig egy városban, Tarbeanban. Sok év múltán teljesül csak az egyik vágya: eljut és be is kerül a híres Egyetemre. Reményei szerint itt sikerül minél többet megtanulnia a trupp gyilkosairól, ám a gondok innentől mintha megduplázódtak volna. Egyre több a barátra, még több ellenségre tesz szert.

Szereplők:

 

Kvothe: Fiatal korában az Edema Ruh tagja volt, amíg meg nem gyilkolták a társulat tagjait, köztük a szüleit is. Nagyon sok mindenen megy keresztül, aminek a fele is bőven sok lenne egy embernek. Mégsem omlik össze, hanem próbál kezdeni valamit az életével, megtalálni a válaszait és természetesen a szél nevét.

Denna: Kvothe egyetlen szerelme, szintén árva. Hol felbukkan, hol eltűnik, a könyv vége felé egyre többször kerül képbe. Alapjáraton szeretem és sajnálom az élete miatt, de engem néha nagyon fel tud idegesíteni.

Ambrose: Egy szemét kis gyökér. Már nem azért, de tényleg. Egy nemes fia, aki szerint övé a világ, a kevésbé módos embereket pedig lenézi és kigúnyolja. Ő tipikusan az a karakter, akivel csak azért szeretnél találkozni, hogy kioszthass neki pár jól megérdemelt pofont.

A többi szereplőről annyit, hogy szinte mindenkit imádtam :D . Persze mint mindig, most is voltak kivételek. Az utálati skálám csökkenő sorrendben a következő: Haliax, Ambrose, a Chandrian, Hemme, Brandeur.

By: Manweri

 

Vélemény:

 

Engem először a címe fogott meg. Molyon elég vegyes (és szélsőséges) véleményekkel találkoztam, de végül úgy gondoltam, egy próbát megér. És mennyire megérte!

Azt hiszem új kedvenc könyvet avattam, teljesen magába szippantottak az események. Nagyon tetszett ahogy a csendes fejezet ad egyfajta keretet a könyvnek. A fordítás is kiváló, nem találtam semmi olyasmit, ami ne állta volna meg a helyét (pl: magyartalan mondat).

By: Djamila Knopf 

A főhős kezdettől nagyon szimpatikus, szerethető karakter. Bár nagyon sok mindenhez van tehetsége, mégsem lesz egy felfuvalkodott hólyag, akit minden második oldalon agyon akarnék csapni. Néha elég nagy marhaságokat csinál, de általában ügyesen kivágja magát (vagy nem :D ), és az indokait is meg lehet érteni. Az író nagyon jól mesélteti, és ugyan jelen van pár "könyves klisé", azokkal tisztában van, és nagyon jól lereagálja ( „...egy jó köpeny nem csak azért jó, mert melegen tart, éjszaka takaró és lepedő is lehet egyben, és tele van hasznos kis zsebekkel, hanem azért is, mert nagyon látványos, amikor a szembe fújó szél finoman meglebbenti.”). Vidámságból, de szomorúságból sincs hiány. Tanulságos és szívszorító részekből sem szűkölködik.

Olvasgattam kommenteket, és a legtöbben azt vetették fel ellene, hogy túl vaskos a könyv, és nem olyan pörgősek az események.

Oké, elismerem, az a 812 oldal elsőre elég riasztólag hat. Viszont szerintem ahogy halad előre a cselekmény, úgy látszik igazán, hogy igenis kell ez a mennyiség. A végére csak annyi elvarratlan szál marad, amennyi egészséges egy trilógia kezdő köteténél ;) . Való igaz az is, hogy nem ez az évszázad legpörgősebb könyve, mégsem mondanám, hogy lehet közben unatkozni. Ez egy élettörténet, senki sem akarja minden második oldalon megölni a főhőst vagy mindenáron megváltani a világot.

Kedvcsináló idézetek:

 

-"Hercegnőket loptam vissza sírdombokban alvó királyok mellől. Felégettem Trebon városát. Feluriannal töltöttem az éjszakát, majd ép bőrrel és elmével távoztam. Fiatalabban csaptak ki az Egyetemről, mint amennyi idős korában a többséget odaengedik. Olyan utakon jártam a holdfényben, amelyekről mások nappal is félnek szólni. Istenekkel beszéltem, asszonyokat szerettem, olyan dalokat írtam, amelyek hallatán a kobzosok elsírták magukat.
Hallhattál rólam."


-"Emlékszem, egyszer majdnem egy óráig kerestem a követ, mielőtt megkérdeztem volna elmém másik felét, hova rejtette, és csak ekkor jöttem rá, hogy nem is dugtam el semmiféle követ. Pusztán arra voltam kíváncsi, mennyi ideig kajtatok utána, mielőtt feladnám a küzdelmet. Előfordult már veled, hogy egyszerre voltál bosszús és vidám? Legkevesebb, ha azt mondom, hogy érdekes érzés." 

-"Mi a kémia három legfontosabb szabálya?
– Egyértelműen címkézni. Kétszer mérni. Másutt enni."


-"Az igazság ennél mélyebben van. (…) Ez olyan, hogy magában mindenki mesél egy mesét. Mindig. Folyton. Ez a mese tesz azzá, aki vagy. Ebből a meséből építjük föl magunkat."

-"A kovácsinast mindenki fiamnak szólította, noha neki volt a legnagyobb tenyere. A kisvárosok már csak ilyenek. A kovácsinas valószínűleg addig „fiam” lesz, amíg ki nem serked a szakálla, vagy valakinek be nem veri az orrát tiltakozásból."

 Összegzés:

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt, az izgalmakat, és aki fel van rá készülve, hogy néha össze fog szorulni a szíve, esetleg kénytelen lesz kicsit félretenni a könyvet, hogy elgondolkozzon pár felvetett dologról.